Alapítványunk a Közép-magyarországi Operatív Program „Az erdei iskola és erdei óvoda hálózat infrastrukturális fejlesztése” című pályázati kiírására nyújtotta be „A Magosfa Alapítvány börzsönyligeti erdei iskolájának fejlesztése” című pályázatát, melynek keretében felújítjuk a központi épületet, új oktatóépületet építünk, eszközökkel látjuk el az oktatóközpontot, valamint hálózatépítést és műhelymunkákat szervezünk.
Az utóbbi két tevékenység keretében látogatást szervezünk a Duna-Ipoly Nemzeti Park három bemutatóhelyére:
Az Ipolytisztítási akció Alapítványunk évente megszervezett kenus, önkéntes, folyótisztító vándortábora, kulturális programokkal kiegészítve.
Immár ötödik alkalommal hajtjuk végre egyik legismertebb és legnépszerűbb közösségi munkánkat, 2010. július 29. és augusztus 1. között. (Korábban meghirdetett időpontban, július 1. és 4. között az Ipoly magas vízállása miatt nem tudtuk megtartani az akciót.) Célunk az, hogy a 'Tiszta, egészséges Ipoly mentéért' projektünk keretében, az Ipoly folyó mintegy 40 km-es szakaszának megtisztításával hozzájáruljunk az Ipoly mente környezeti állapotának javításához, és jó példát adjunk a helyi lakosoknak és a területre látogatóknak, egyaránt.
Fogyasztó kúra - Környezeti nevelési modulgyűjtemény a fenntartható fogyasztásról A FOGYASZTÓ KÚRA nem fogyókúrára hív, hanem a jövő fogyasztóit – a gyerekeket – igyekszik „kúrálni” a pedagógusokon, környezeti nevelőkön keresztül. Hiánypótló kézikönyv, mely olyan témakört ölel fel, melyről átfogó oktatási segédanyag még nem jelent meg. A Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány gondozásában megjelent kiadvány modulvázlatokat tartalmaz, melyeket pedagógusok, környezeti nevelők tudnak felhasználni tanórákon, illetve tanórán kívül szakkörön, erdei iskolában, táborban. Célunk az volt, hogy minél kevesebb előkészületet kelljen a tanárnak tennie. A fenntarthatóságnak mint témának a tananyagba való beépülése ne csak a tanár találékonyságán múljon: a modulgyűjtemény minél biztosabb alapot, s kész „receptet” kínáljon a foglalkozások megtartásához.
A Magosfa Alapítvány Vackor-Váckör környezeti nevelési klubjának júniusi összejövetelén Szabados Éva előadását és gyakorlati bemutatójt láthatjuk.
Hogyan, milyen növényekkel festettek a régi korok emberei a vegyi festékek elterjedése előtt? Hazánk területén mely növényeket használták textíliák festésére? Ma hogyan tudunk a közelünkben lévő növényekkel festeni? Mely növények alkalmasak erre? A tavasszal gyűjthető növények milyen színt adnak? Ezekre a kérdésekre választ kap az, aki eljön és meghallgatja az előadást. Gyakorlatban ki lehet próbálni néhány növény festőerejét is.
A klub nyilvános (a részvétel ingyenes), minden érdeklődőt szeretettel várunk! Kérjük, aki tud jönni, jelezze az kinga(kukac)magosfa.hu e-mail címen. Időpont: 2010. június 21. hétfő, 17:00. Helyszín: Apor Vilmos Katolikus Főiskola, (Vác, Konstantin tér 1-5.) Szent Ambrus terem A program megvalósulását a KVVM Zöld Forrás programja támogatja.
Alapítványunk a Norvég Civil Támogatási Alap és a környezetvédelmi tárca 2009. évi "Zöld Forrás" alapja támogatásával újabb ökoturisztikai tevékenységeket kezdett el az Ipoly mentén és a Börzsönyben.
A térség számára a turizmus fejlődése egyre meghatározóbb gazdasági tényezőként szerepel, és a térségbe érkező turisták számára egyre fontosabb a helyi jellegek tükröződése és a környezeti fenntarthatóság szempontjai.
Mit jelent számunkra a turizmus fenntarthatósága? A turisztikai ágazat fejlődése kisebb-nagyobb mértékben alakítja a helyi társadalmi és gazdasági viszonyokat, hatással van az emberi és a természeti környezetre. Célunk, hogy a változások során megelőzhetőek, vagy kezelhetőek legyenek a fellépő konfliktusok, ne sérüljön a természeti környezet és minél szélesebb társadalmi kör számára nyíljon lehetőség az egzisztenciális és kulturális emelkedésre.
A Magosfa Alapítvány csatlakozott Tasnádi Tamás kismarosi építész kezdeményezéséhez, mely a Dunakanyar kertvilágának kíván emléket és továbbélési lehetőséget teremteni egy gyümölcs tájfajta gyűjtemény és bemutatókert létrehozásával.
Várjuk mindazok csatlakozását akik szakmai tudásukkal és/vagy önkéntes lelkesedésükkel szívesen segítenék programunk sikerét! Keressük azokat is, akik információkat tudnak adni, érdekes, helyi jelentőségű fajták előfordulásait ismerik, vagy elvezetnek minket azok birtokosaihoz.
Aki érdeklődik, csatlakozna, vagy megosztaná velünk ismereteit kérjük keresse munkatársunkat, Zentai Kingát az irodai telefonszámainkon vagy a kinga(kukac)magosfa(pont)hu e-posta címen.
A kistermelői rendelet módosítása tárgyában több civil szervezet 2009 májusában javaslatot nyújtott be a földművelésügyi tárcához.
A lépésre azért volt szükség, mert a „14/2006 FVM-EüM-ICSSZEM együttes rendelet a kistermelői, élelmiszer-termelés, -előállítás, -értékesítés feltételeiről" c. jogszabály nagyon megnehezítette a kismennyiségű élelmiszertermelés előállítását és forgalmazását. Nem csak magas, és sokszor felesleges adminisztrációs elvárásokat támasztott a kistermelők felé, hanem jelentősen korlátozta az előállított mennyiséget és a forgalmazás területét is.
A korábbi rendelet jelentős akadálya volt a kistermelői élelmiszer-előállításnak, a helyben történő értékesítésnek, a termelők és a fogyasztók közötti közvetlen kereskedelemnek, a helyi piacok és vásárok tartásának, és általánosságban a vidék fenntartható fejlesztésének.
A Magosfa Alapítvány Vackor-Váckör környezeti nevelési klubjának májusi összejövetelén vásárlók és termelők dugják össze a fejüket arra keresve a választ, hogyan könnyíthetik meg egymás életét, milyen módon fűzhetik szorosabbra a köztük lévő kapcsolatot. A számba vehető konkrét kereskedelmi gyakorlatok bemutatásán túl (köztük a Magosfa Zöld Polc Rendszerével) kooperációs gyakorlatok segítségével körül járjuk, illetve ütköztetjük a jelen lévő termelők és vásárlók igényeit, valamint körvonalazzuk az optimális együttműködés kereteit is.
2010 májusában ismét indítjuk akkreditált pedagógus továbbképzésünket, Városlődön, a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesülettel, valamint a "Városlődi Villa" Nonprofit Kft.-vel közös szervezésben.
A képzés időpontjai: 2010. május 7-9., szeptember 10-12. és október 15-17.
Közösségi munkát hirdetünk 2010. május 15-én, szombaton a tervezett Kismagos Oktató- és Ökoturisztikai Központ mielőbbi megvalósítása érdekében. Ezen a napon szeretettel várjuk az önkénteseket fizikai munkára, úgy mint pakolásra, lomtalanításra! Mindenkinek jut feladat, ereje függvényében :-)
Az önkénteskedésért cserébe finom ebédet szolgálunk fel, valamint részt vehetsz szakmai vezetéses, garantált túráinkon!
Eszközöket biztosítunk, neked csak a munkaruhádat kell hoznod és a jókedvedet!
Találkozás helye: Kismaros, kisvasút végállomásánál lévő buszmegálló